Hamarosan Új honlappal állunk rendelkezésükre!
Cégünk ügyfeleink hatékonyabb kiszolgálására törekedve, hamarosan új honlappal áll rendelkezésükre. Több újítást is bevezetünk a honlap segítségével. Igyekszünk minnél több gyakori kérdést érthető magyarázatokkal megválaszolni, hogy azok számára is elérhető legyen, akik eddig nem szerették volna törvények és szabályzatok értelmezésével tölteni idejüket. A társasházakban fellelhető fogalmakat is megpróbáljuk közérthető módon, akár egy-egy gyakorlati példával ismertetni. Célunk, hogy minden lakástulajdonosnak megadjuk a lehetőséget arra, hogy szakemberektől tájékozódjanak a társasház működéséről, az együttélés hétköznapjairól és minden más témáról, amely egy társasházban élő embert érint. Továbbá azon társasházak részére, amelyek már kezelésünkben állnak egy új szolgáltatást is bevezetünk, mely segítségével on-line ellenőrizhetik nyilvántartásunkat, a lakásuk alapadataival kapcsolatban, illetve egyenlegüket is nyomon követhetik pár kattintással. Az új oldalon keresztül lehetőségük lesz interneten bejelenteni az épületben tapasztalt meghibásodásokat, vagy csak informálódni a lakásokra is kiterjedő biztosításról. Bízunk benne, hogy hasznos újdonságokkal emeljük szolgáltatásaink színvonalát ügyfeleink részére!

Hadat üzentünk az elfolyó víznek!
Üzembe állítottuk a régen várt távleolvasású mellékmérőket két újabb társasházunkban.
Egy fejlesztő cég által kidolgozott rendszer segítségével a lakásokban felszerelt mellékvízmérők állását egy internetes felületen percre pontosan nyomon követhetjük. Nagy áttörés ez a vízdíjelszámolás tekintetében, ugyanis az elfolyó vagy ún. technikai víz a közgyűléseken mindig is vitatott része volt a közös költségnek. A költségterv jelentős részét képezi az a vízmennyiség, amit a főmérő és a lakásokban lévő mellékmérők közötti különbségből adódik. Ennek elsősorban három okát ismerjük.
1.) A lakásokban lévő mellékvízórák nem mérnek olyan precíz pontossággal, mint a főmérő.
2.) A főmérőt és a mellékmérőt két különböző leolvasó olvassa különböző időpontokban.
3.) A szaniterek állapota nem megfelelő. A csöpögő csapokon és folyó wc-n a mellékmérő nem biztos, hogy méri az átfolyt vízmennyiséget, de a főmérő biztosan.
A távleolvasású rendszer segítségével ezek kiküszöbölhetők. A leolvasó egység, amely a társasház lépcsőházában, vagy liftjében van elhelyezve, folyamatosan olvassa az összes vízórát. A kapott adatokat naplózza és bármikor visszakereshető egy adott nap leolvasott adatai. A főmérőt ugyanabban a percben olvassuk le, mint amikor a mellékmérőket így minimálissá csökkenthető az a különbség, amit a különböző idejű leolvasás okoz.
.jpg)
Továbbá a készülék szabotázs védelemmel is el van látva, így az ügyeskedő lakókat azonnal ki lehet szűrni. Nem utolsó sorban említeném meg a meghibásodásokat, amit szintén jelez a rendszer. Az eddigi eredmények igazolják a rendszer hatékonyságát és reméljük, hogy hamarosan minden háztartásban találkozhatunk kommunikáló vízórával.
|